Boda Viktor, Budakalász

Az építkezést már régóta terveztük. Nem ez az első házunk, így elég határozott elképzelésekkel vágtunk neki a kivitelező felkutatásának. Ilyenkor természetesen számtalan szempontot mérlegel a laikus építtető, számunkra a pozitív referenciák megléte tűnt a leginkább befolyásoló tényezőnek. Olyan kivitelezőt keresetünk, aki azon túl, hogy jó minőségben, pontosan, határidőre dolgozik, képes partner lenni a problémák és változtatások kezelésében, amik óhatatlanul felmerülnek egy ilyen folyamat során. A Szanaka már a tárgyalások legelején felajánlotta a referencialátogatások lehetőségét, minden kérdésünkre korrekt, érthető választ kaptunk. Ezen felül pedig egy újabb fontos érv szólt mellettük: a fix áron való vállalás! Fontosnak tartom kiemelni a cég honlapját: különösen az ártáblázatot, melyből világosan látszik az egyes műszaki tartalmak közötti árkülönbség. Az is nagyon jó benyomást tett, hogy a szerződés tervezet szinte pontról pontra megegyezett azzal, amit magam állítottam össze több napos anyaggyűjtés után.

Valóban azt kapták, amit a referencia körút során tapasztaltak?

Igen. A körút tulajdonképp két részből állt. Egyrészt beszélhettünk olyanokkal, akik már bent élnek a cég által épített otthonaikban, másrészt megtekinthettünk kivitelezés alatt álló épületeket is. Előbbi esetében a tulajdonosokkal beszélgetve első kézből kaphattunk információt a Szanaka teljesítésével kapcsolatban. Az épülőben lévő házaknál pedig meggyőző volt az, hogy az általuk alkalmazott megoldásokon látszott a szakmai tapasztalat, valamint minden esetben a körülményekhez képest rendet és tisztaságot találtunk, ami egyértelműen jelezte számunkra, hogy igényesek a munkájukra. Mindezeken felül a körút számunkra abból a szempontból is hasznos volt, hogy sok új ötletet kaptunk az egyes műszaki megoldások tekintetében.
 
Mennyire tartották fontosnak a fizetési kondíciókat ill. azt a cég rugalmasan kezelte-e?

A Szanaka legnagyobb erényének azt tartom, hogy - más vállalkozásokkal szemben - fix áron, az egyes szakaszokat előre finanszírozva vállal kivitelezést. Így az építkezés teljes ideje alatt, a szerződés aláírásától a beköltözésünkig pontosan tervezhetőek voltak a költségek. A fizetési határidők tekintetében is mindig rugalmas volt a cég, abszolút mértékben elfogadták a kéréseinket (pl. ha egy betét lejárta miatt néhány nappal később fizettük ki az esedékes részletet).
 
Fontosnak tartják műszaki ellenőr megbízatását egy építkezéshez?

Igen. Számunkra már a kivitelező kiválasztását megelőzően egyértelmű volt, hogy egy külső, szakmai kontrollt szeretnénk a folyamatba iktatni. A Szanakáról kialakult pozitív kép és bizalom ellenére is tartottuk magunkat az eredeti elképzeléshez, hisz egy laikus számára fontos, hogy egy esetleges vitás kérdésben szakértő támogatást kapjon. Azt hogy jól döntöttünk, csak alátámasztotta az a tény, hogy a műszaki ellenőr nem talált komolyabb problémát, valamint bármilyen vitás kérdést gyorsan és kultúráltan tudtunk kezelni. Nem volt egyetlen idegőrlő vitánk sem.
 
Hogyan tudtak az építésvezetővel és az egyes szakiparokkal együttműködni?

Az építésvezetőnkkel végig jó volt a kapcsolat. Minden kérdésünkre érthető választ kaptunk, valamint módosítás esetén saját szemszögéből is elmondta az előnyöket és hátrányokat, így újabb szempontokat tudtunk a döntésnél figyelembe venni. Az építés ideje alatt gyakorlatilag interaktív kapcsolatban álltunk, akár telefonon, akár e-mailben kommunikáltunk. A szakiparosok is konstruktívak és segítőkészek voltak. Érdemes azonban az egyes mesterek munkáját folyamatosan nyomon követni, hogy még idejében legyen lehetőség a változtatásokra és az esetleges hibák kijavítására. Hibák természetesen előfordultak, de minden esetben vita nélkül javították. Nagyban segítette a közös munkát, az egyes szakiparok időben vagy csak kis késéssel érkeztek és határidőre vagy nem egyszer előtte fejezték be a munkát.
 
Miért ajánlanának minket más építkezés előtt álló ügyfeleknek?

A legfontosabb talán az, hogy az építkezés stressztől mentesen, rémisztő történetek nélkül zajlott. Határidőre, jó minőségben, az előre meghatározott költségkeretben foglaltak maradéktalan betartásával. Az energiáit mind a kivitelező, mind az építtető az épületre tudta fordítani, nem a vitákra, veszekedésekre. Ismertségi körünkben sokan építkeznek, a legtöbben sajnos rengeteg problémával, több kivitelezővel, folyamatos nehezen kezelt konfliktusokkal. Az általuk említett gondokkal - pl. szerződés be nem tartása, a műszaki tartalom gyengítése, vitás többletköltségek, stb. - szerencsére mi egyáltalán nem találkoztunk. Amiben a Szanaka, mint generálkivitelező cég eltér az átlagtól:

  • Korrekt alapos szerződés, melyet 100%-ban be is tartanak.
  • Fix ár.
  • Előre finanszírozott építkezés.
  • Változtatások, eltérések korrekt kezelése, dokumentálása.
  • Problémák, viták azonnali megoldása, egyértelmű törekedés a kompromisszumra.
  • e-mail kommunikáció lehetősége (gyors, dokumentált)

A cég hozzáállását az is jól jellemzi, hogy a véghatáridő előtt két hónappal elkészült a ház. A házépítés kellemes élményként marad meg bennünk, bármikor újra belevágnánk a Szanakával.